1.rész Ez az én világom

"Az álmok olyanok, mint az elalvás, annál inkább kerülnek, minél szorgosabban keresed őket, és akkor jelennek meg, amikor a legkevésbé várnád"

Martina Stoessel

 Forró nyári napnak néztem elébe. Vagyis csak gondoltam, ugyanis nem vagyok híres arról, hogy korán felkelek. Sőt mondhatni lusta vagyok. Igen ez vagyok én. Martina, vagyis Tini Stoessel személyesen jelentkezik Buenos Airesből egyenesen a Stoessel villából. Az életemet mindig is az álmaim tették egésszé. Egészen kicsi voltam még, mikor a mamám itt hagyott minket örökre. Apa azóta sem tudta kiheverni a dolgot. Bár anyu halála sokkal közelebb hozott minket. Igyekezett mindenben támogatni, így az éneklésben is, de szerencsétlenségemre sikerült a lehető legrosszabb énektanárt kifognia, nevezetesen Izabellát, aki egy boszorkány és egy hárpia keveréke. Mindig is tisztában voltam a ténnyel, hogy utál, de apa előtt igyekeztem ezt a tényt nem figyelmen kívül hagyni. De róla inkább ne is beszéljünk, mert a fejem is megfájdul ha rágondolok. Próbáltam visszaaludni, azonban a kutyám Olga meggátolt ebben. Az a kis vakarcs a hasamra ugrott, és nyalogatni kezdte az arcomat. Én nemes egyszerűséggel lehajítottam őt az ágyról. Szegény kutya nyüszíteni kezdett, de azért mégis csak a helyére feküdt. Utálom ha felébresztenek főleg akkor, ha nincs semmi dolgom. Nem járok iskolába, magántanuló vagyok. Bár ez nem annyira izgalmas mint valódi suliba járni, de nekem tökéletesen megfelel. Nincsenek barátaim, csak egyetlen egy személy Mercedes Lambre. Bár ha hallaná, hogy a teljes nevén szólítom, akkor már halál fia lennék. Csak is kizárólag a pasik nevezhetik a teljes nevén, és senki más. Mindenkinek aki ismeri, ő már csak Mechi marad. Mivel már úgysem tudtam volna elaludni, ezért felkeltem. Minden egyes tagomat alaposan kinyújtóztattam és felkaptam a rózsaszín köntösömet, ami az ajtóra felakasztva várta, hogy használatba vegyem. Lekaptam az ajtóról és magamra vettem. Jó szorosan megkötöttem, és lebaktattam a lépcsőn. A házunk kétszintes, és hatalmas. A felső szint szinte teljesen az enyém, ami tök szuper. Apa bár eléggé féltő típus, azért elég teret ad nekem, hogy néha kicsit magam lehessek. Tudja, hogy egy hozzám hasonló fiatal lánynak, szüksége van egyedüllétre, Mikor leértem a nappaliba, láttam, hogy apa szokásosan a reggeli újságát olvasgatja.
- Jó reggelt apu - köszöntöttem, és egy puszit nyomtam az arcára.
- Neked is jó reggelt kicsim. Nagyon furcsa téged ilyen korán ébren látni, általában délig is képes vagy aludni.
- Igen de Olga nem hagyott aludni. Tudod milyen, ha felkelt akkor nekem is muszáj, máskülönben végig nyalja az arcomat, és egy óráig moshatom, míg biztos nem leszek benne, hogy minden egyes milliméter tiszta lett.
- Megkérem Olgát, hogy készítse el a reggelidet.
- Most nem vagyok éhes, majd Mechivel reggelizek. Úgyis kitalálta, hogy segítenem kell neki leltározni a ruháit, szóval eléggé el leszek foglalva. Majd utána elmegyünk egy kávézóba enni valamit.
- Nem Tini, ma nem mehetsz el. Beszéltem Izabellával, aki azt mondta gyakorlásra van még szükséged. Mond meg Mercedesnek, hogy ma nem érsz rá, és holnap megejtitek azt a leltározást.
- Apa, ugye ezt most nem mondod komolyan? Izabella egy hárpia, ráadásul rühell engem.
- Kicsim tudom, hogy nem igazán kedveled őt, de a legjobb énektanár itt Buenos Airesben.
- Te most komolyan meg akarod nekem tiltani, hogy a barátnőmmel elmenjek valahová? Azt hiszem egyszer már megbeszéltük azt, hogy kapok egy kis szabad teret.
- Ez igaz, de nem hanyagolhatod el a munkát. Te akartál énekes lenni, hát ezért áldoznod kell. Döntést kell hoznod, hogy mi a fontosabb. A karrier, vagy a magán élet?
- Nem hiszem el, hogy már megint kezded a kioktatást. Unom már, hogy ha a karrieremre terelődik a téma, te mindig belekötsz valamibe. De tudod mit legyen ahogy akarod. Elmegyek Izabellához, és megejtjük az az énekórát. Remélem boldog leszel és végre békén fogsz hagyni - Fogtam magam, dühösen feltrappoltam az emeletre és olyan erővel vágtam be magam után az ajtót, hogy szinte remegtek belé a falak is. Ez annyira nem igazság. Mikor már tökéletes megszerveztem volna a napomat, az apám előáll azzal a kitűnő ötletével, hogy egy ilyen csodaszép napon is bent gebedjek egy próbateremben, a földkerekség legidegesítőbb és leggonoszabb nőszemélyével. Lekaptam a köntösömet, és felöltöztem. Egy rózsaszín pólót vettem fel fehér szoknyával és magassarkúval. Megigazítottam a hajamat és a sminkemet. Mikor elfogadható állapotba kerültem ismét a nappaliba igyekeztem. Ezúttal anélkül, hogy egy szót is szóltam volna apámhoz felkaptam a táskámat és kisétáltam a házból. Ez az egész vita nagyon lehangolt. Pont egy ilyen szép napon kell próbáljak, mikor Mechi biztos tök ideg, hogy nem vagyok ott és nem segítek neki ruhákat szortírozni. Hívtam egy taxit, ami egészen a város központjáig vitt engem. Izabellának van ott egy kis próbaterme, ahol általában órákat töltök, mert egyszerűen semmi nem jó neki.
- Nahát, csak, hogy végre megérkeztél. Igyekezz, mert nem érek rá egész nap. Rajtad kívül még rengeteg más emberrel is foglalkoznom kell, akik sokkal tehetségesebbek mint te.
- Nem lehetne, hogy legalább ma békén hagyj?
- Ne hidd azt, hogy minden körülötted forog. Inkább ülj a zongorához és melegíts be. - Mivel nem akartam újabb veszekedésbe keveredni, hát engedelmeskedtem neki. leültem a zongorához, és halkan elkezdtem játszani Beethoven egyik szimfóniáját. Egyre jobban kezdtem belefeledkezni a dallamba, és már nem számított semmi más. Ilyenkor érzem azt, hogy megéri minden reggel felkelnem, és tovább küzdeni azért, hogy az álmom valóra válhasson. Ez ad nekem életet. A zene jelent számomra mindent. Úgy érzem, hogy ez az én világom. Mikor ismét felnyíltak a szemeim Izabella rosszallóan rázta meg a fejét.
- Ez minden amire képes vagy? Ha igen azt ajánlom, hogy még most hagyd abba, mielőtt még elkezdenéd az éneklést. Nem hiszem el, hogy egy ilyet ügyetlen kis csitrit bíztak rám!
- Ide figyelj Izabella! Megértem, hogy utálsz, de az apám nem azért fizet téged, hogy kritizálj! HA valamit nem jól csinálok, az egyedül a te hibád, mert te vagy a tanítóm!
- Nem engedem meg neked, hogy kioktass engem! Teszek majd én róla, hogy másnak eszébe se jusson téged oktatni! Most pedig azonnal hagyd el a termemet! - Forrt bennem a düh. Felkaptam a táskámat és bevágtam magam után az ajtót. Pedig megfogadtam, hogy ma már nem vitatkozok senkivel sem. De ő volt az aki provokált engem. Ha hagytam volna magamat sokkal rosszabb helyzetben lennék. Úgy döntöttem inkább nem megyek most haza, hanem egyenesen Mechi - hez megyek. Nem lakik messze a gyakorlóteremtől, szóval inkább gyalog mentem. Út közben azon gondolkoztam, hogyan fogom elmondani apának, hogy kiadtam Izabella útját. Tuti, hogy ki fog akadni. Kb 10 perc múlva, már ott is toporogtam a Lambre villa előtt. Mechi mamája Florencia a divatszakmában járta, az apja pedig mérnök, mint az én papám. Azonban kicsit kacifántos a sztori, ugyanis apa és Florencia egy ideig egy párt alkottak, aminek sem Mechi sem én nem örültünk. Ugyan legjobb barátnők vagyunk, de ennyi és nem több. Mi is tudjuk hol kell meghúzni a határt. becsöngettem és vártam, hogy valaki beengedjen. A percek elég gyorsan teltek el. Mikor már 10 perce vártam, és kezdtem megunni, fogtam magam és átmásztam a kerítésen. Igaz ilyet ritkán csinálok, ezért a landolásom nem mondható éppen tökéletesnek, de valahogy meg kellett oldanom. Leporoltam magamat és bementem a házba. Az előtérbe mintha bombát robbantottak volna. Mindenhol ruhák és cipők hevertek szanaszét. Mechi egy bőrönd tetején ücsörgött, körülötte cselédek adogatták neki a ruhákat.
- Úgy tűnik egy kicsit elkéstem - próbáltam mosolyt erőltetni magamra, ami abban a helyzetben inkább vicsorra emlékeztetett.
- Csak, hogy végre megjöttél. Mégis mi tartott idáig?
- Sajnálom, csak Izabella óráján kellett részt vennem, mert apa rám erőltette.
- Már megint bunkó volt veled az a hárpia? Ha akarod majd én szívesen helyre teszem azt a bamba képét, hátha tudok neki valami szebb arcot varázsolni, ami illik a hárpia személyiségéhez.
- Köszönöm, de erre már nem lesz szükség, mert kiadtam az útját. Már csak apának kell elmondanom valahogyan.
- Ugyan már meg fogja érteni, szóval ne aggódj.
- Na és te, hogy haladsz a válogatással?
- Hát láthatod nem sokra mentem. Kellett volna a segítség, de sajnos nem kaptam meg.
- Még egyszer bocsi, de nem vagyok túl jó passzban. megint összekaptam apával.
- Majd megbékéltek, ahogy mindig is. Ha nem akarsz maradni inkább haza mennél, én megértem ne aggódj.
- Biztos, hogy nem lesz gond, ha itt hagylak téged egyedül?
- Dehogy baj, inkább menj haza és beszélj apukáddal - én szorosan magamhoz öleltem, majd távoztam a házból. Ez a rövid kis beszélgetés Mechi - vel nagyon sokat segített nekem. Ha ő nem lenne, nem is tudnám mihez kezdjek. Hívtam egy taxit, és egyenesen hazamentem. Nagyon le voltam törve a mai nap miatt és már eléggé féltem attól, hogy apa mit fog szólni ahhoz, hogy Izabella szó szerint kidobott az énekteremből. Miután hazaértem, bementem a nappaliba, majd elkezdtem kutakodni a kottáim után. Mindent, de szó szerint mindent felkutattam, mire egy levélre bukkantam, amire a nevem volt ráírva. Láttam, hogy fel van bontva, így olvasni kezdtem.

Drága Tini!

A nagynénéd Clara vagyok. Tudom, hogy nem ismersz engem, én vagyok az édesanyád nővére, akit utoljára, az ötödik születésnapodon láthattál, az édesanyád halála előtt. Édesapád nem akarta, hogy többé közöm legyen hozzád, ezért nem engedte, hogy láthassalak. Ezt a levelet azért írom, mert szeretnélek téged jobban megismerni. Ha elolvasod ezt a levelet tudd, hogy én szívesen látlak téged Rómában, ahol jelenleg is élek.

Várom mielőbbi válaszodat

Clara 

Csak álltam ott és bámultam az írást. Ez most komoly? Egy nagynéni, akit utoljára az anyukám halála előtt látott engem? Apának mi joga volt ahhoz, hogy eltiltson engem tőle? Egyáltalán miért nem szólt róla soha? Ezek a kérdések jártak a fejemben abban a pillanatban.

- Megjöttem! - lépett be a házba, mire én odatrappoltam hozzá.

- Elárulnád, hogy mi ez itt? - kérdeztem és a kezébe nyomtam a levelet.

- Ez meg, hogy került hozzád?

- Talán úgy, hogy az én nevem van a borítékra írva, te pedig felnyitottad és eldugtad előlem igazam van? Nem volt hozzá jogod apa!

- Te még nem vagy nagykorú és amíg ez így van, addig az van amit én mondok! Most pedig add ide ezt a levelet!

- Nem apa! Csalódtam benned és nem érdekel mit mondasz, én meg fogom keresni a nagynénémet és találkozni fogok vele, ha akarod ha nem!
- Megtiltom, hogy egyedül bárhová is elmenj!

- Nyugodj meg, nem leszek egyedül! - erre feltrappoltam az emeletre, de apa utánam jött.

- Nem fejeztük még be a beszélgetést!

- Tévedsz, én befejeztem! Most pedig ha nem bánod, a szobámba megyek és csomagolok! - bementem a szobámba és becsaptam magam után az ajtót. Nem érdekel mit mond az apám, én mindenképpen eljutok Rómába ha törik, ha szakad!