6.rész Csak barátok

Martina Stoessel

Az egész testem remegett, ahogy Jorgét a mentőkocsiba rakták. Nehezebben vettem a levegőt, és csak azért imádkoztam, hogy ne legyen komoly baja. Mivel nem ismertem a családját, ezért úgy döntöttem vele megyek. Nagyon féltem, hogy valami komoly baja lett. Szerencsére gyorsan megérkeztünk, őt pedig  azonnal elvitték. Én teljesen elveszve toporogtam a váróban, és már véresre rágtam a körmeimet is, mire egy órával később megjelent az orvos is.

- Doktor úr mi a baja? Ugye jobban lesz?

- Még semmi biztosat nem tudok mondani a barátja állapotáról. Egyelőre alszik, és reméljük minél előbb fel fog ébredni.

- Bemehetnék hozzá? - kérdeztem aggódó arccal.

- Igen persze, hogy bemehet - én elnézést kértem, majd bementem a szobába. Láttam, hogy Jorge az igazak álmát alussza, de remélem nem sokáig. De milyen aranyos volt. Most először láttam olyannak, mint amilyen az álmaimban volt. Már csak a ló hiányzott alóla. Kár, hogy most ő lett a bajba jutott hercegnő, nem pedig én. Pedig milyen szép is lett volna. Én fekszek az ágyon, ő közel hajol hozzám, és megcsókol. A szemeim lassan felnyílnak, és csak mosolygok rá. De várjunk csak! Lehet, hogy ez fordítva is működik. Talán, ha megcsókolom akár Csipkerózsikát a hercege, ő majd fel fog ébredni, és ugyanúgy happy end lesz a vége. Vettem egy mély levegőt, majd lassan odasétáltam hozzá, miközben az általa, vagy általam írt dalt dúdoltam. Közel hajoltam hozzá, majd az ajkamat összeérintettem az övével. A gyomromban ezer pillangó táncolt körbe és körbe. Azt hiszem minden lány ezt érzi az első csókja közben. Lassan elhúzódtam tőle, mire csoda történt! Lassan kinyitotta a szemét, majd elkezdet pislogni párat. Én boldog voltam, ezért megöleltem, majd benyomtam a nővérhívót.

- Jorge jól érzed magad? - kérdeztem tőle mosolyogva.

- Igen de mi történt? Utoljára arra emlékszem, hogy megláttam ahogy a lámpa egyenest feléd zuhan.

- Igen de te ellöktél, és téged talált el.

- Én meg az a nagy szívem. De ez van így jár az aki túl sokat foglalkozik másokkal - én erre még egyszer megijedtem, amire ő furcsán reagált. Jó persze természetes, hiszen össze van zavarodva, de én már biztosa tudom mit érzek. Igen szerelemes vagyok Jorge Blanco - ba.

- Bocsi talán csak belelkesültem.

- Azt észrevettem, de azért kérlek ne fújtsál meg, mert szükségem van még a torkomra - nevetett fel, én pedig megráztam a fejemet.

- A humorod úgy tűnik a régi - az orvos is megérkezett, és megvizsgálta őt. Szerencsére azt mondta, hogy még ma hazamehet szóval nincs ok az aggodalomra. Elköszöntem tőle, hogy mindent előkészítse nála, hogy kényelemben legyen ameddig jobban nem lesz. Szerencsére Jorge adott pénzt taxira, így azzal mentem. Miután hazaértem láttam, hogy Mechi Jorge kanapéján gubbaszt és nézi a tévét.

- Mechi, te meg hogy kerülsz ide?

- Halottam mi történt, és gondoltam itt meg várlak téged. A kórházból jössz?

- Igen és el sem fogod hinni, hogy mi történt.

- Miért mi a csudát műveltél te megint Stoessel?

- Mechi azt hiszem beleszerettem Jorgeba.

- Tessék? Ne ez most biztos hallucináció. Mintha az előbb azt mondtad volna, hogy beleszerettél Blancoba.

- Ez az igazság Mechi. Megcsókoltam és ő felébredt. Ez tuti egy jel, hogy együtt kell lennünk.

- Hát ajánlom, hogy ne mondj neki semmit, mert kipenderít minket innen és akkor már tényleg nem lesz hová menjünk és fújtak a nyaralásnak - teljesen igaza volt. Jorge nem tudhatja meg hogyan érzek iránta. Mechi segített elrendezni a bútorokat úgy, hogy mikor Jorge hazajön kényelembe tudja helyezni magát. Fél óra alatt végeztünk épp jókor, Jorge pont akkor toppant be, egy fiú társaságában, aki segített neki bemenni a házba. Én odafutottam, és segítettem Jorgénak leülni. A fiúnak gyorsan mennie kellett, de azért megtudtam róla, hogy a neve Facundo és ő felel Jorge koreográfiájáért.

- Na jó, akkor én nem is zavarlak titeket - mondta Mechi és elment. Én utána akartam menni, de Jorge elkapta a karomat.

- Tini muszáj lesz beszélnünk egymással - igaza volt tényleg beszélnünk kellett. Remélem, hogy most bevallja, hogy szerelmes belém aztán összeházasodunk és lesz két gyerekünk Violetta és Francisco. Na jó tudom, hogy ez nagyon nagy hülyeség, mert tuti csak egy fiunk lesz, de akkor is.

- Rendben mit szeretnél mondani nekem?

- Szeretném, ha barátok lennénk - én teljesen lesokkoltam. Mégis, hogy a fenébe képzelte ezt? Én meg csókolom a kórházban, aminek hatására felébred, erre ő közli velem, hogy azt akarja, hogy a barátja legyek. Na azt már nem! Én nem hagyom ilyen könnyen magamat.

- Persze ez tök szuper haver! - ezt komolyan én mondtam? Jó persze a helyzet megkívánta, azt azért mégsem mondhattam, hogy, "Nem leszek a haverod, mert beléd vagyok zúgva" Különben Mechi szavaival élve páros lábbal rúgna ki a házából.

- Most mint a barátod felajánlanék valamit. Mi lenne, ha te meg Mercedes eljönnétek velem a turnémra, és útban Róma felé kiteszlek titeket.

- Komolyan megtennéd ezt értem?

- Persze barátokért mindent - még mindig nagyon utálom ezt a szót.

- Na és mégis mikor indulnánk?

- Már holnap, de van egy kis bökkenő - vakarta meg a tarkóját.

- Mégis mi lehet, olyan nagy baj?

- Hát legfeljebb két hétbe telik, ugyanis előtte még  van pár spanyol koncertem, ami eltart egy darabig - húzta el a száját.

- Blanco elment az eszed? - kiáltottam rá és elkaptam az inge gallérját.

- Kérlek csak ne az arcomat üsd - mondta én pedig elengedtem. Na most nagyon pipa vagyok rá. nem elég, hogy azt mondta nekem legyünk barátok, most még ez is. Mégis, hogyan magyarázzam el Clara - nak, hogy Mexikóban vagyok egy szupersztárral? Gratulálok Stoessel ezt megint jól elintézted!

Lodovica Comello

Már két napja egyfolytában csak a bátyámat kerestük. Cande már nagyon unja, ahogy én is. Fogalmam sincs, hogy hol lehet de még nem akarom feladni. Nem ezért szöktem meg otthonról. Apa azóta már biztos halálra aggódhatja magát miattunk. Ekkor eszembe jutott, hogy a múltkor találkoztam egy Martina nevű lánnyal, akivel mobil számot is cseréltünk. Azt hiszem most jött el az ideje segítséget kérnem. Fogtam a  mobilom gyorsan bepötyögtem a számot és felhívtam.

- Haló! - szólt bele a telefonba.

- Szia Tini Lodo vagyok. nem zavarlak?

- nem Lodo dehogyis történt valami? Megtaláltátok a bátyádat?

- Nem és épp erről lenne szó. Nem találkozhatnánk? Diktálom a címet - miután részletesen leírtam, hogy hol fogom várni elköszöntünk egymástól, és kinyomtam a telefont. A hely ahol találkozni akartam vele, egy park volt. Kiskoromban Ruggeroval sokszor jártunk ide. Leültem az egyik padra, és onnan vártam őt. Közben a mobilom rezegni kezdett és láttam, hogy valaki videót küldött nekem. Megnyitottam és lejátszottam. Legnagyobb meglepetésemre, a bátyám volt az. Azt mondta, hogy nem árulhatja el hol van most,d e ne aggódjak mert semmi baja. Továbbá megemlítette, hogy kezdjek el énekelni, hogy mindenki halhassa azt a csodaszép hangomat. Bevallom, hogy egy kicsit rosszul esett az, hogy csak videót küldött nekem és nem személyesen mondta ezt el, de legalább jól van. Lassan Tini is megérkezett, én pedig kicsit rendbe szedtem magamat.

- Szia köszi, hogy el tudtál jönni.

- Ugyan már megbeszéltük, hogy segítünk egymásnak, ha szükség van rá. ki vele mi történt?

- A bátyám most küldött egy videót nekem, és nagyon zavaros volt az egész.

- De legalább kapcsolatba lépett veled és csak ez számít. Egyébként lenne egy ajánlatom. Azt mondtad nekem, hogy ti is Rómába akartok menni a barátnőddel igaz?

- Igen de miért kérdezed ezt most?

- Mi lenne, ha velem a barátnőmmel, meg Jorge Blancoval mennék egy rövid kis kitérőre Spanyolországba, majd onnan egyenest Rómába mennénk? - én teljesen le voltam sokkolva. Komolyan eljuthatnék a bátyám után Rómába? Nem is kellett sokat gondolkoznom a válaszon.

- Igen persze, hogy elfogadom az ajánlatodat!